Hol is kezdődött ?

Az első lemezlovasok
bakelitet pörgettek.
A diszkó-korszak ősének az Amerikában már az '50-es években elterjedt helyi rádiók műsorvezetőit,
lemezlovasait tekinthetjük. Ők bemutatták az országos és a helyi zenei és kulturális újdonságokat is,
amellett, hogy folyamatosan friss, aktuális helyi hírekkel látták el a hallgatót.
Belegondolva a történelem adta lehetőségbe, ők voltak a mai sokrétű zeneszolgáltatás diszkó műsorvezetőinek az igazi előfutáruk. Ennek köszönhető az is ha a különböző partik szervezői, bennünket, az utódokat választanak a rendezvényekre. Kifejezetten zenehallgatás és táncolás céljából tartott rendezvények először az amerikai nagyvárosok szubkultúráiban jöttek létre, míg Európában Franciaország, Olaszország és Anglia legfelkapottabb szórakozóhelyein vert gyökeret a disco. A nyilvános szórakozó helyeken először a '70-es évek közepén jelent meg, amikor (az NSZK-ban) Frank Farian, a nemzetközi diszkózene piacán Giorgio Moroder egy kézbe véve a zeneszerzést, a hangszerelést, a színpadi rendezést, az előadást és az üzleti irányítást, Sikerük annál is értékesebb volt, hogy ebben az időszakban tört be a világ slágerlistáira a svéd csodacsapat, az ABBA. Farian a Boney M. nevű zenekarral Németországban tűnt fel, s hamarosan egész Európában vezette dalaival a slágerlistákat, míg Moroder a legismertebb brit és amerikai előadóknak írt dalokat, amelyek java része a tengerentúli közönséget is meghódította.
Magyarországon szintén a '70-es évek végén jelentek meg az első diszkók, néhol a francia discothèque formában megjelenített fellirattal. Gyakori volt ebben az időben az italok pancsolása, mndenféle trükközés, afféle aranybánya volt egy-egy diszkó üzemeltetése.
Újabban Dj az esküvőre ?

Újabban Dj az esküvőre ?
Biztos sok jegyespárban felmerült már a kérdés: ZENEKAR vagy DJ?
Engedjétek meg hogy pár szóban elmondjam,és remélve a döntés megkönnyítését,
hogy az egyre népszerűbb, profi Dj által nyújtott szolgáltatások mért előnyösebbek!
Oldalam célja hogy bemutassam az esküvői lemezlovas, azaz az én munkámat,
és eloszlassam a Bennetek felmerülő kérdéseket!
Gondolkodtatok már azon, hogy mennyi kedvenc zenekar, énekes van a közös életetekben?Kiket szeretnétek ott tudni az esküvői partitokon, hogy kedvenc dalaitokat zenélje? Talán a Beatlest, Elvis Presleyt, Madonnát esetleg a Gipsy Kings-et vagy Ricky Martint vagy netán a népszerű magyar előadókat, mint például a Hungáriát, Bikinit, Lgt-t, Neotont, Republicot? Úgy hiszem mindez több okból eredően szinte kivitelezhetetlen. Hacsak !
Ezt az esküvői lemezlovas, mint jómagam műsorommal elviszem nektek. Az elmúlt évtizedek diszkó stílusai mellett találkozhatsz
a Funky, Soul, és Latin sikereivel. Nem maradnak el kéréseitekre napjaink kedvelt sikerei és a legfrissebb slágerek szinte minden stílusból.
Engedjétek meg, hogy kedvenc előadóitokat, és még sok más kiváló zenésztmeginvitáljak az esküvőtökre, mindazért, hogy az összes kedvenc zenéitekre dalaitokra táncolhassatok eredeti megszólalásban!

Céges rendezvény
Céges Rendezvények
Tisztelt Cégvezető, Rendezvényszervező!
Szeretném megismertetni Önnel rendezvény és zene szolgáltatásom széleskörű lehetőségeit.

Fő tevékenységem a diszkó parti zenei műsor szolgáltatás, különböző rendezvényeken.
A rendezvényeken fontos és elvárt dolog a kiváló hangzás, a változatos zenei repertoár ami lehetővé teszi,hogy az Ön rendezvénye elképzeléseinek,elvárásának megfelelően alakuljon.
Már a rendezvény előkészítésében,lebonyolításában is maximálisan és körültekintően segítek, és végzem a dolgom a sikeres együttműködés érdekében. Természetesen mindent elkövetek, hogy a szervező elképzelései megvalósuljanak.

Nincsenek szabott áraim, ez mindig a rendezvény szolgáltatás igényéből alakul.
A rendezvények műsor idejét általában előre megbeszélve határozzuk meg, mégis
amennyiben a hangulat azt kívánja örömmel tartom kis idővel tovább a műsorom.
Célom, hogy megrendelőim és vendégei elégedetten távozzanak a rendezvény végén.
Partijának szervezésében biztosan lényeges a zenei hangzás minősége és a Dj megjelenése! Szeretne mindent tökéletes kivitelezésben megkapni a rendezvényén? Úgy abban az esetben forduljon hozzám bizalommal és vegye fel a kapcsolatot minden részlet megbeszélésére. Szolgáltatásom további lehetőségeiről a "szolgáltatások" menüben olvashat
Igény estén küldök promóciós CD lemezt.

Érvek a Dj mellett
Miért is jobb egy Dj a rendezvényre?
A négy legfontosabb érv, amiért előnyösebb a rendezvényre Dj-t hívni:

* Több ezer változatos hangulatú zene közül lehet válogatni, és a legkülönbözőbb
kéréseitek is megoldható.
Nincs lehetetlen kérés!
* A vacsorának sem kell csöndben telnie, a háttérben halk kellemes zene szólhat.
A lemezjátszó nem pihen!!
* Egy zenekar általában többe kerül, lényegesen kedvezőbb az ár. Ár garancia!
* Megbízható technika, több éves tapasztalat, kiváló hangminőség,
és hangulatos, változatos megvilágítás biztosítja a násznép önfeledt szórakozását!

Rendelj esküvődre, Cégrendezvényre Dj-t, hogy minden igényt kielégítő zenei programmal,
és műsorvezetéssel legyen emlékezetes a közös életetek első napja, vagy a céges rendezvény,
ahol Ti - Önök és a vendégek a kedvenc zenékre önfeledten szórakozhatnak.







